2015. január 31., szombat

Újabb kirívó arzénos eset



Sajnos ismét meggyűlik a bajunk az arzénnal. 2013-ban már volt egy titokzatos arzén ügyünk. Akkor egy két éves szegedi kisfiú hajmintájából mutatták ki a nagymértékű arzén szennyezést. Még az index is írt rólunk ezzel kapcsolatban.
December közepén egy apuka a 2,5 éves kisfia állandó hasmenése és lassú növekedése miatt keresett meg bennünket. Pár napja a kis budapesti páciens lelete hihetetlennek tűnő eredménnyel érkezett vissza. A gyermek arzén szintje 0,447 mg%, ami több mint 11-szerese a maximálisan megengedhető szintnek (a még normálisnak tekinthető szint 22-szerese).

hajszövet elemzés, hajszövet analízis, arzén szint, arzén mérgezés

Az eredmény a texas-i laboratórium kutatóorvosait is megdöbbentette, háromszor tesztelték újra a leadott hajmintát, de sajnálatos módon mindhárom teszt végeredménye ugyan az: tényleg ilyen magas a kisfiú szervezetének arzén szennyezettsége. A labor kérésünkre a kisfiú újabb szövetmintáinak (köröm és haj) ellenőrzését fogja elvégezni. Az oknyomozás elkezdődött, és a szülők tanácsunkra orvosi segítséget kérnek.
Amint újabb információnk lesz az ügyről, jelentkezünk.

2014. december 1., hétfő

Betegségek jelei az arcon - népbetegséggé vált az ásványi anyag hiánya

Az arcunk nem hazudik, minden rá van írva, és beszédes testrészünk szakértői olvasni tudják üzeneteit. Az arcdiagnosztika-fiziognómia – ősrégi tudomány. A klasszikus arcdiagnosztika tudorai az arcot három részre osztják, és a száj, az orr, a homlok formájából, állásából, az arcbőr elváltozásiból az egyén különféle jellemvonásait képesek megrajzolni.


arcdiagnosztika, ásványi anyag hiány, hiánybetegségek

A ma arcdiagnosztái inkább bizonyos betegségeknek, vagyok azok előjeleinek “arcról történő leolvasását” helyezik előtérbe. Nem véletlen, hogy egyre inkább nő az érdeklődés e sokáig mellőzött módszer iránt, hiszen a gyorsan fejlődő műszeres és labordiagnosztikai eszközök sok éven át kiszorították az arcdiagnosztikát, amihez nem szükséges semmiféle technikai segédeszköz, gyors, fájdalommentes, és kockázat nélküli.

 

Üzen a szervezet – Olvasható jelek az arcon

Ma az arcdiagnosztikának az a területe a legkeresettebb, a legnagyobb érdeklődést kiváltó, amelyet 130 évvel ezelőtt egy német orvos, Wilhelm Heinrich Schüssler dolgozott ki. Arra az egyszerű tényre alapozta módszerét, hogy különféle ásványi anyagok hiánya súlyos betegségeket okozhat az emberi szervezetben. Tizenkét szöveti só terápiás rendszerét dolgozta ki homeopátiás formában. Ezek nem egyszerű ásványi sók, amellett, hogy a szervezet kiegyensúlyozott működéséhez járulnak hozzá, harmonizálják a sejtek működését, plusz információt is adnak, hogy hova, milyen ásványi anyagot kell beépíteni a szervezetbe az egészség helyreállításához.

 

Népbetegséggé vált az ásványi anyag hiánya

A Schüssler-féle terápia rendkívül egyszerű, holott az “élet sóját” kínálja. Ezek a sók ásványok, nyomelemek a bioboltban megtalálhatók, és a gyógyszerészek közül sokan szakértőkként ajánlják valamennyit az érdeklődőknek.

A felnőtt ember testtömegének mintegy négy százaléka ásványi anyagokból áll, ezek igen fontos szerepet töltenek be, és ha nincs belőlük meg a megfelelő mennyiség, akkor hiánybetegségek lépnek fel. Az ásványi anyag hiánya ma már népbetegség.

Ha nem pótoljuk a hiányzó ásványi anyagokat, sokféle tünettel kell számolnunk, többek közt emésztőrendszeri zavarokkal, aranyérrel, visszérrel, izomfájdalmakkal, idegi kimerültséggel, depresszióval, a folyadékháztartás zavaraival, és egyéb kórokkal.

A hiánybetegség tükröződik az arcunkon, a bőr elszíneződése, ráncai, duzzanatai, foltjai nem csupán esztétikai jelentőséggel bírnak, fontos jeleket közvetítenek, amelyeket leolvasva a terapeuta következtetni tud,- még a fizikai tünetek megjelenése előtt – azokra a “gyenge pontokra”, amelyek megfelelő terápiával korrigálhatók, tehát betegségmegelőzésre is alkalmasak.

“Ami a szervezetünkben lezajlik, megjelenik az arcunkon” – mondja az arcdiagnoszta. Testi és lelki bajaink is leolvashatók, és az értő terapeuta valóban sokat tehet a megelőzés érdekében is, a klinikai szempontból még egészséges, de itt-ott meggyengült szervezet hibáira is következtetni tud, így elejét veheti a nagyobb, súlyosabb bajoknak.”

Bár gyakran nézünk a tükörbe, arcunk jelzéseit nem ismerjük. Főként kozmetikai, esztétikai szempontból figyelünk fel egy-egy mélyebb ráncra, szem alatti sötét elszíneződésre, pirosodó gyulladásra. Észleljük, ha öröm, vagy szomorúság látszik vonásainkon, de ez csak a felszín. A képzett arcdiagnoszta nem csak leolvassa a jeleket, érti azok mélyebb értelmét, üzenetét is, és időben közbelép. Mert az arcunk nem hazudik, de az igazi üzenet nem mindig kedvező, viszont, ha időben “vesszük a jeleket”, még megváltoztatható.

 

MIT ÁRUL EL AZ ARCUNK?


Már ősidők óta tanulmányozzák az arc és a betegségek közötti összefüggést. Az arc részei egyenként egy-egy testrésznek felelnek meg. Ha tükörbe nézünk, egyből szembe tűnhet néhány olyan apró jel, ami a betegségek kialakulására vagy a kezdetleges betegségekre utal.
Az önvizsgálat során egyesével megvizsgáljuk az arcunkon található szerveinket, amelyek akár betegségeinkről is árulkodhatnak. Nagyon fontos azonban megjegyeznünk, hogy minden esetben – legye szó bármilyen tünetről – először a a háziorvosunkhoz forduljunk.

Ajak
Ha színe az átlagosnál fakóbb, akkor ez utalhat arra, hogy a vérkeringésünkkel lehet probléma. A vérkeringés helyes működését elősegítik az olyan gyümölcsök, mint az alma, a fekete áfonya továbbá a fahéj, a csípős ételek, a meleg tea. Ha ajkunk repedezett vagy kipirosodott, emésztési probléma állhat fent. Ilyenkor figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű víz- és zöldségfogyasztásra. Ha lehet, kerüljük a fehér kenyeret és helyette fogyasszunk teljes kiőrlésű kenyeret.

Nyelv
Gyakori jel, ha a nyelvünk felülete piros, hogy vérszegénységünk van. Étrendünkbe ebben az esetben vigyünk be több olyan ételt, ami B-vitaminban és vasban gazdag. Ilyen ételek például a máj, a hal, a spenót, a mákos sütemények, valamint tejtermékek és a legtöbb zöldféle. Ha fehér középen a nyelvünk, akkor valószínűleg nyombélfekélyünk van. Ilyenkor fogyasszunk palástfűből vagy kamillából készült teát, borágófű olaj és az aloe vera is megoldást nyújthat.

Szem
Ha szemünk körül barna karikák vannak, a máj működésének zavara lehet a háttérben. A máj működését elősegíti a parlagfű tea, az articsóka, a dió, a gyömbér, a kurkuma. A sötét szemzug a nőket érintheti, ha menstruációs probléma lép fel.

Fül
Ha az arcbőrtől eltérően fakóbb színű, akkor különböző keringési problémáról lehet szó. Ebben az esetben megfelelő mennyiségben jutassunk be a szervezetbe olyan ételeket, zöldségeket és gyümölcsöket, amelyek tartalmaznak vasat és C- vitamint. Ha fülünkön a bőr csillogó, akkor az  ásványi anyagok hiánya lépett fel a szervezetünkben. Fogyasszunk tehát olajos magvakat, zöldségeket, gyümölcsöket, fehér húsokat.

Orr
Az orrunkon lévő piros erezés a magas vérnyomásra utalhat. Ebben az esetben olyan ételeket fogyasszunk, amelyeknek magas a kalcium és magnézium tartalma, mint például a különféle tejtermékek, olajos magvak, a zöldségek közül a brokkoli, zöldbab, szárazbab és a fodroskel. Abban az esetben, amikor az orrcsúcsunk nem csak akkor piros, amikor éppen bejövünk a hidegről, hanem alaphelyzetben is ez tapasztalható, akkor lehetséges, hogy ezt a tünetet gyomorhurut okozza. A lestyánból készült tea erősíti a gyomrot, és a köménymag a gyomorproblémák megelőzésére is kiváló fűszer, ha minden étkezés előtt fogyasztunk belőle néhányat.


Ha pedig teljesen biztosra akar menni, mi hiányzik a szervezetéből, illetve milyen anyagból van többlete, végeztessen el hajszövet analízist! Hajelemzés segítségével nemcsak pontos képet kap az ásványi anyag, nyomelem és mérgező nehézfém szintjeiről, hanem a betegségekre való hajlamairól is részletes információval szolgálnak a hajszövet elemzést elvégző texasi laboratórium orvosai.

Az vagy, amit megeszel

Ma egész nap foglalkoztat egy gondolat. A héten egyik nap McDonald's-ban ettem. IGEN, igen, jól olvassák. Még egy Hajlaborossal is előfordul, hogy ilyen helyre megy. (Tényleg, őszintén csak végszükségben és tényleg csak 5 évente, autópálya mellett, stb.). Megvettük, megettük. Olyan volt, mint amire számítottunk, egyetlen dolog nem hagyott nyugodni, hogy desszert- és kávé nélkül is 3.080 Ft-ot fizettem, 2 menünek nevezett adagért. Hm.....
Nem vagyok konyhaművész, még csak magazinokban lévő recepteket sem olvasgatok. 'Gyorsan, egyszerűen, ehetőt' a vezérelvem. A mai gyors menünk, itthon: bio mangalica húspogácsa (azoknak , akik esznek húst) ez 1.060 Ft-ba került 2 főre, mellé cukkini és répa köretnek, párolva. Nagy adagok. Tejfölös krumpli leves-főzelék, természetesen liszt nélkül, bio tejföllel. Desszertnek SOK mandarin és alma. Ez az ebéd került körülbelül annyiba, mint az említett gyors-szemét.
Mindenkit arra buzdítok, hogy főzzön. Gyorsan, egyszerűen, fakszni nélkül, finomat és táplálót. Mert az vagy, amit megeszel.

Szép estét:
Eszter
www.hajlabor.hu

hajszövet analízis, hajlabor, McDonald's, gyorsétterem, főzés, egészséges táplálkozás, egészség
 

2014. november 26., szerda

Ételintolerancia: ne küszködjön éveken keresztül a diagnózisig!

Nem ritka, hogy évek óta tartó, gyógyszeres kezelésekre nem reagáló emésztési panaszok - gyomorfájás, puffadás, hasmenés vagy székrekedés, olykor fejfájás vagy nem múló bőrpanaszok, ekcéma, elhízás vagy kóros soványság - miatt kerülnek a páciensek gasztroenterológushoz.


ételintolerancia, hajszövet analízis, hajszövet elemzés, ételallergia

Ott kiderül, hogy ételintolerancia a kiváltó ok, és a tünetek gyógyszer nélkül, célzott diétával megszüntethetők. Sokszor a háziorvosok és a szakorvosok sem gondolnak rá, hogy ha nincs szervi elváltozás, ételintolerancia is magyarázhatja a kínzó, makacs tüneteket.

Előfordul, hogy évekig nem jut senkinek eszébe, hogy az étrendjének összetevőit sejtse a kínzó emésztési vagy bélpanaszok mögött, ezért marokszámra szedi a tüneteket ideig-óráig elnyomó gyógyszereket, és nem keresik meg a háttérben húzódó valódi okot.

A betegek gyakran hosszú időn át próbálkoznak puffadásgátlókkal, görcsoldókkal, hasfogókkal vagy hashajtókkal, pedig lehetséges, hogy csak egy-két alapanyagot kellene kihagyni az étrendjükből, és a panaszaik maguktól elmúlnának.

Az ételintolerancia alattomos betegség: az ételallergiától eltérően nem rögtön, a szervezet számára nem kívánatos étel elfogyasztása után okoz panaszokat, hanem később, ezért a mindennapokban nehéz az ok-okozati összefüggést felfedezni. Az ételérzékenység gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt előfordulhat, az emésztési panaszok mellett fejfájást, ekcémát, krónikus pattanásosságot, fáradékonyságot, figyelemzavart is kiválthat. A kivizsgálás során először a szervi elváltozások gyanúját kell kizárni, de ha látszólag nincs semmilyen betegség, ami magyarázhatná a tüneteket, gondolni kell az étrendre is.

ételintolerancia, hajanalízis, hajszövet elemzés, ételallergia

Leggyakrabban egyes gabonafélék, továbbá a tej vagy a tojás egyes összetevői okoznak ételintoleranciát, a húsok ritkábban váltanak ki ételérzékenységet. Vannak olyan betegek is, akiknek valamelyik zöldséget, gyümölcsöt vagy fűszert nem bírja az emésztőrendszerük. Ismerünk például olyan esetet is, amikor a kakaó, a fahéj vagy más gyakran használt konyhai fűszer okozott gondokat.

Néha egyszerre többféle alapanyag is probléma lehet, esetleg az ételintolerancia együtt jár ételallergiával vagy más gasztroenterológiai betegséggel. Ezekben az esetekben nagy kihívás úgy összeállítani az étrendet, hogy a páciens egyrészt elkerülhesse a panaszokat, másrészt ne váljon a táplálkozása egyoldalúvá, és élvezetes is maradjon. Ilyenkor érdemes dietetikus segítségét kérni, aki hasznos útmutatást tud adni arról, hogy melyik alapanyag mivel váltható ki
- mondja dr. Takáts Alajos belgyógyász-gasztroenterológus klinikai főorvos.

ételintolerancia, hajanalízis, hajszövet elemzés, ételallergia

Amennyiben nem múló emésztési panaszai vannak, esetleg ezek mellett ekcémával, krónikus pattanásossággal, fáradékonysággal vagy figyelemzavarral küzd, és tüneteinek kiváltó okát ezidáig nem diagnosztizálták, érdemes hajszövet analízist elvégeztetnie! A hajelemzés során szervezete teljes anyagcsere folyamatára fény derül. A biokémiai egyensúlytalanságok illetve a szöveteiben felhalmozott méreganyagok szintjei mellett pontos képet kap esetleges ételallergiájáról vagy ételintoleranciájáról is.
Bővebben a módszerről itt olvashat: www.hajlabor.hu

Forrás: www.mappet.hu

2014. szeptember 25., csütörtök

Homeopátiás immunerősítés a családnak - hogy az ősz ne a betegségekről szóljon!

Az egyik leggyakrabban keresett megoldás ősszel az immunrendszer felkészítése, erősítése a megfázásos, járványos időszakra.
 
ősz, vírusok, betegségek, immunerősítés, megfázás, homeopátia, homeopátiás szerek
 
A C és D vitaminok, teák mellett egy egyszerűen követhető homeopátiás protokollt szeretnénk bemutatni. Ezeket a szereket az egész család szedheti, nincs életkori korlátozás, vagy eltérés az adagolásban.

Az Oscillococcinum heti 1 tubus mennyiségben javasolt vírusos, influenzás időszakban. Az Oscillococcinum akkor hat legjobban, ha a legelső tünetektől elkezdjük szedni (borzongás, izomfájdalom, tüsszögés).

Az Echinacea (kasvirág) alapanyagból készült homeopátiás szer alacsony potenciája (5 CH) és a Thymuline immunserkentő hatásúak. A tymuline, vagy más néven tímusz faktor hormon a csecsemőmirigyben termelődik, szerepet játszik a sejtes immunitásban, a T sejtek differenciálódásában, a T sejtek és természetes ölősejtek (ezek a sejtek pusztítják el többek között a vírussal fertőzött, vagy tumoros sejteket is) működésében. Így fontos feladatot játszik a természetes védekezés folyamatában. A Thymuline szabályozó hatását sokoldalúan használhatjuk, közepes potenciában (9 CH).

 
Heti immunerősítő terv őszi –téli időszakra:

 
Reggel
Este
Hétfő
 Echinacea, 1x5 golyócska
Echinacea, 1x5 golyócska
Kedd
Echinacea, 1x5 golyócska
Echinacea, 1x5 golyócska
Szerda
Echinacea, 1x5 golyócska
Echinacea, 1x5 golyócska
Csütörtök
Echinacea, 1x5 golyócska
Echinacea, 1x5 golyócska
Péntek
Echinacea, 1x5 golyócska
Echinacea, 1x5 golyócska
Szombat
Thymuline 1x5 golyócska
-
Vasárnap
Thymuline 1x5 golyócska
-
 
+ influenzás időszakban heti 1 tubus Oscillococcinum.
 
Mikor használhatjuk még az immunerősítő szereket?

Heveny betegségek esetén általános immunerősítőként javasolhatjuk BÁRMILYEN terápia kiegészítéseként! Ilyenkor napi 3-4x5 golyócska szedhető felváltva a két szerből (Tymuline-Echinacea) Különösen jó olyan időszakban, amikor nincs nagyobb baj, csak egy kis megfázás, és nincs ötletünk, mit szedjünk rá.

Oltás után a megfelelő immunválasz támogatására adjunk Thymuline-t, napi 3x5 golyócskát 5 napig. Csecsemőknek vízben oldva is beadható, itatópohárban.

Forrás: www.homeopatia.info.hu

2014. augusztus 30., szombat

ALS „ice bucket challenge” a Hajlaborban

Mielőtt a bejegyzésünk címét olvasva téves következtetést vonnának le, a félreértések elkerülése végett megnyugtatunk mindenkit: nem, nem fogunk egy vödör jeges vizet magunkra borítani. Mi inkább más megközelítésből szeretnénk felhívni a figyelmet az ALS elleni küzdelemre.

Hajlabor ice bucket challenge ALS hajszövet analízis ólom

Az ALS (amyotrophic lateral sclerosis - amiotrófiás laterálszklerózis) ismeretlen eredetű, az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. Az esetek egy részében kimutatható az öröklődés. Mivel kialakulásának oka nem ismert, oki terápiája sincs, ezért az orvostudomány mai állása szerint a kezelés kizárólag tüneti. Magyarországon évente 500 új megbetegedést regisztrálnak.

Sajnos a Hajlabor eddigi működése során már találkozott ezzel az alattomos betegséggel. 2013 decemberében egy 74 éves ALS beteg kétségbeesett felesége kért tőlünk segítséget. A páciens évek óta szenvedett ALS-nek tulajdonított izomsorvadásban, és állapota nagyon gyorsan romlott. A hajszövet analízis lelete megdöbbentő eredményt mutatott ki: a páciens ólom szintje 1.0 mg% volt, ami súlyos fokú toxicitást jelent. A hihetetlen eredmény miatt rögtön a vizsgálat ismétlését kértük, és ugyan ezt az eredményt kaptuk.

ALS ólom mérgezés Hajlabor hajszövet analízis ice bucket challenge

Már kis mennyiségű ólom jelenléte komoly szervi károsodásokat okozhat. A legkomolyabb veszélynek az agy van kitéve, visszafordíthatatlan károsodások alakulhatnak ki. Ettől magasabb ólomszint esetében a vesék és az idegrendszer károsodnak. Ettől is magasabb ólomszintek görcsrohamokat, eszméletvesztést és halált okozhatnak.

Ám sajnos a hajanalízist túl későn végeztették el... Az eredmény kézhez vételét követő 3 hét múlva elhunyt a páciens, még mielőtt a méregtelenítést elkezdhette volna. A boncolás során kimutatták, hogy az ólom mérgezés nagy mértékben rontott a beteg állapotán, ám kizárólagosan a mérgező anyag nem okolható az ALS kialakulásáért.

A szervezetben található nehézfémek szintjét legpontosabban a hajszövet elemzéssel vagy pedig a kelátképző provokációs teszttel lehetséges mérni (amely utóbbi költséges lehet, és súlyos mellékhatásokkal jár). A vér- vagy vizeletvizsgálat – amennyiben a kezelőorvos kifejezetten kéri adott nehézfém vizsgálatát – kizárólag az akut terhelésről nyújt felvilágosítást, azaz hogy a vizsgálat előtti elmúlt órákban érte-e ilyen terhelés a szervezetet. Arra azonban nem enged következtetni, mi történik a bekerült nehézfémekkel, és mennyi rakódik/rakódott le a csontokban, a májban, a vesékben, az agyban és a zsírszövetben.

A hajszövet analízis segítségével a szokásos vér- és vizeletvizsgálat eredményénél jóval pontosabb képet kaphatunk szervezetünk hosszútávú anyagcsere folyamatairól, ezáltal egészségügyi problémáink okairól és betegségekre való hajlamainkról.

A hajanalízis az elmúlt 2-3 hónap intracelluláris aktivitásának biológiai profilját biztosítja egy olyan egyedi metabolikus világot felfedve, amely a legtöbb hagyományos vizsgálat révén nem látható. A haj ásványi elemzése nélkülözhetetlen információkat ad az ásványianyag és vitamin hiányról illetve többletről, a szervezet kémiai egyensúlyhiányáról, valamint a nehézfém terheltségről, legfőképp egészségügyi panaszok vagy olyan rendellenességek esetében, mint amilyen az ALS is. 




Forrás:

http://www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/neuro/muscular_dystrophy/amyotrophic-lateral-sclerosis-als-85864.html