2014. május 8., csütörtök

A Hajlabor az "Év Anyavállalata 2014" verseny döntőjében!

Az idei "Év Anyavállalata" verseny finisében a kiíró, Vida Ágnes, a Gazdagmami.hu alapítója kifaggatott bennünket mindarról, amit tudni kell rólunk, ami fontos: Kik vagyunk? Hogyan lettünk vállalkozók? Mekkora céget vezetünk? Hogyan egyeztetjük össze a vállalkozást és a gyermeknevelést? Ebből a beszélgetésből mindent megtudhat rólunk :)
hajlabor, hajszövet analízis, hajszövet elemzés, Év Anyavállalata, Gazdagmami, Vida Ágnes
Mivel foglalkoztok? 
Cégünk, a Hajlabor Magyarországon online formában elsőként és egyedüliként értékesíti az átfogó hajszövet elemzést, amely módszer más országok klinikai gyakorlatában már évtizedek óta elterjedt diagnosztikai eljárás. Minden egészségügyi problémára bennünk van a válasz, csak meg kell keresni. A haj ásványi elemzése nélkülözhetetlen információt ad az ásványianyag hiányról illetve többletről, a szervezet kémiai egyensúlyhiányáról valamint a mérgező anyagok jelenlétéről. A hajszövet analízis fontosságát leginkább Dr. Linus Pauling Nobel-díjas kutatót idézve tudjuk alátámasztani: „A betegségek jelentős hányada nyom- és mikroelemhiányra, illetve ezek egyensúlyának megbomlására vezethető vissza.” Az összesen 8 toxikus nehézfém, 15 ásványi anyag és 14 egyéb nyomelem szintjét analizálva, valamint 7 jelentős ásványianyag-arányt és 9 toxikusfém-arányt felállítva a hajszövet elemzés olyan egyedülálló egészségügyi diagnosztikai illetve állapotfelmérő módszer, amellyel még a betegségekre való hajlamok is prognosztizálhatók. 

Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtetek bele? Milyen előzményei voltak?
 
2012-ben saját igényünk hozta az ötletet, hogy mások számára is elérhetővé tegyük ezt a fantasztikus módszert. A történet még hamarabb, az Egyesült Államokban kezdődött: az egyik alapító tag, Harmund Mónika akkor 2 éves kisfia addigi életének második felét állandó betegeskedéssel töltötte. Folyamatos orvosi kezelésekből, betegségekből és állandó gyógyszerszedésből állt a kisfiú és családja élete. Amikor végre elvégeztették az Amerikában népszerű és teljesen elfogadott hajszövet analízist, rögtön fény derült a problémák gyökerére. 2 hónappal a hajszövet elemzés megismerése és a texasi laboratórium orvosai által összeállított kúra után a kisfiú összes tünete teljesen elmúlt. Ezek után itthon a másik tulajdonos, Schmek Eszter is szerette volna (barátnője tapasztalatin fellelkesedve) megcsináltatni a hajszövet analízist állandóan betegeskedő szintén 2 éves kisfiának. Hamar kiderült, hogy nincs erre itthon lehetőség, az egyetlen ezzel foglalkozó cég elérhetetlen volt. Ekkor jött az ötlet, hogy nagyon sok magyar anyuka életét könnyítené meg, ha tisztában lenne a gyermeke valós egészségi állapotával. Hosszadalmas és aprólékos egyeztetések árán sikerült megállapodni az amerikai laborral és kezdődhetett a brand építési munka. Már a legelső érdeklődők és megrendelések után kiderült, hogy nem csak a gyerekek, hanem konkrétan minden korosztály a célközönségünkhöz tartozik. Hitvallásunk, hogy a hagyományos orvoslást alternatív módszerekkel kiegészítve az összes betegség kezelhető, megelőzhető és még időben diagnosztizálható. Mert van más út az egészséghez!
Mekkora a cég? Hányan dolgoztok benne? Milyen segítségetek (családtagok, alvállalkozók stb.) van? 
A cég alapvetően 2 főből áll: Harmund Mónika és Schmek Eszter a két tulajdonos. Minket egészít ki külsős munkatársként Holp Judit gyógyterapeuta, Tibay Rózsa dietetikus, Bodnár Edit kineziológus, és jelenleg is tárgyalásokat folytatunk egy bio-étrendkiegészítőket forgalmazó céggel. Az elkészült leleteket pedig külsős megbízás alapján szakfordítók fordítják.
hajszövet analízis, hajlabor, hajszövet elemzés, Harmund Mónika, Schmek Eszter, Holp Judit, Tibay Rózsa, Bodnár Edit, Év Anyavállalata 2014, Gazdagmami
Hogyan marketingeztek, mik a tapasztalatotok ezen a téren? Milyen módszerek vannak, amik beváltak, amiket szívesen ajánlatok másoknak is, és mik azok, amikkel nem voltatok elégedettek? 
Mind az online, mind az offline médiában megjelenünk. Nagyon erős vonal a közösségi oldalak, leginkább a Facebook alkalmazása. Megjelentünk már online és nyomtatott magazinokban is. Büszkeségünk, hogy nem fizetett hirdetésként, hanem szakmai hírként írtak rólunk egy meddőséggel foglalkozó kéthavonta megjelenő magazinban, valamint az egyik leglátogatottabb internetes hírportál bejelentésünk alapján vezető hírként közölt le egy cikket egy kisfiúról, akinek az arzén terheltsége az általunk elvégzett hajszövet elemzés eredményéből derült ki.
Hogyan egyeztetitek össze a vállalkozást és a gyermeknevelést, családi életet? Volt segítségetek? Milyen tippetek van, ami segített megoldani az ezzel kapcsolatos problémákat, milyen tanácsotok van az olvasók számára ezen az téren?
Összetett logisztikai feladat a napi rutint kialakítani. De nem lehetetlen. :) A család támogatása nélkülözhetetlen, és a mai modern technika is sokat segít. Hiszen játszótéren vagy útközben is ellenőrizhetjük a levelezésünket, megrendeléseket. Mindketten valljuk, hogy első és legfontosabb feladatunk az anyaság és csak ez után, de szorosan mögötte következhet közös gyermekünk, a cégünk. Mivel egy amerikai laborral együttműködve dolgozunk – Mónika Floridából, Eszter Budapestről -, az időeltolódás is segítségünkre van, hiszen így a cégünk a nap 24 órájában elérhető. Tanácsunk közhelyes, de igaz: egy részletes naptár, egy mindent tudó telefon és sok kávé elengedhetetlen. 
Hány gyermeketek van? Mennyi idősek voltak, amikor elkezdtetek dolgozni? 
A 2 tulajdonosnak összesen 3 gyermeke van. Eszter a hamarosan 4 éves Boldizsár, Mónika pedig a 3,5 éves Attila és az augusztusban megszülető Nándi anyukája. 1,5 évvel ezelőtt alapítottuk a cégünket, de nyilvánosan a szolgáltatásunkat az előkészületi munkákat követően pontosan 1 évvel ezelőtt indítottuk el. 

Milyen terveitek vannak? Mit szeretnétek megvalósítani, hova szeretnétek eljutni?
 
Hitvallásunk, hogy a hagyományos orvoslást alternatív módszerekkel kiegészítve az összes betegség kezelhető, megelőzhető és még időben diagnosztizálható. Szeretnénk minél több ember számára elérhetővé tenni ezt a fantasztikus szolgáltatást, mert egészségesen könnyebb egy boldog világot teremteni. Távlati terveink között szerepel piacralépés a Magyarországgal szomszédos országokban.
Mit tanácsoltok azok számára, akik még csak tervezgetik a vállalkozást? Mire figyeljenek oda, mit tartotok fontosnak és mit nem? Mit csinálnátok másként, ha most vágnátok bele?

Ha valakinek születik egy ötlete, van egy olyan régóta dédelgetett álma, amit meg szeretne valósítani, akkor ne féljen belevágni! Természetesen nagyon sok minden kell egy saját vállalkozás elindításához. Ami az emberi tényezőt illeti, leginkább bátorságra, kitartásra, elkötelezettségre és áldozatkészségre van szükség. Meg kell tanulni azt, hogy néha bizony át kell lépnünk a komfortzónánk küszöbét, mert fejlődni, növekedni, kiteljesedni csak a kényelmi zónánkat elhagyva lehetséges. A másik nagyon fontos dolog, hogy merjünk önállóak maradni, de ne féljünk segítséget kérni. Ha valamihez nem értünk, járjunk utána, végezzünk el egy tanfolyamot, vagy használjuk ki az interneten található munkaközvetítő oldalak adta lehetőségeket, és béreljünk fel alacsony költségvetésű cégek által is megfizethető, ám jó referenciával rendelkező szakembereket. Amit még javasolni tudunk az az, hogy ne adjuk fel az első kudarcélmény után! Egy kezdő, nulláról induló, pláne alacsony költségvetésű vállalkozásnak hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy beinduljon. De ha kitartóak vagyunk, a kemény munka gyümölcse beérik! Hogy mit csinálnánk másként, ha most vágnánk bele? Őszinték leszünk: mindent ugyan úgy tennénk, ahogy tettünk. A Hajlabor megalapítása mindkettőnk számára – álmaink és céljaink megvalósítása mellett - hatalmas kihívás is volt, és nap mint nap szembesülünk újabb megmérettetésekkel. De ezáltal rengeteget tanulunk és fejlődünk, ami segít bennünket abban, hogy haladhassunk előre utunkon.
 
Forrás: http://www.gazdagmami.hu/vallalkozo-kismamak/interju-az-ev-anyavallalata-2014-dontoseivel#8 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése